A gazdálkodók felelőssége

A gazdálkodók aktív segítsége nélkül a természetvédelmi törekvéseket sikerre vinni nem lehet

Az elmúlt évszázadok agrártörténeti feljegyzéseiből megtudhatjuk, hogy a különböző kártevők általi nagy tömegeket érintő, sokszor tragikus pusztítások egyértelmű jelzéseket adtak a gazdatársadalom számára: a biológiai kártevőirtásban kulcsszerepet játszó madarakat védelmük alá kell vonni. Példaként említhetjük az 1862-es cserebogár-pajor kártételt a trieri kormánykerületben, ahol hét település burgonyatermését tették tönkre a kártevők, vagy a gabona-pille hellstadti határon végzett pusztítását, amikor 1866-ban ellepték a repceföldeket. De idehaza is volt mit írni az agrártörténeti emlékiratokba: 1869-ben a gyűrűs pohók vándorlása pusztította el a gyümölcsösöket és veteményeseket, hatalmas károkat okozva ezzel a lakosságnak.

A nyolcvanas években rájöttek, hogy a madárpopulációk egyedsűrűségét a táplálékforrás bősége határozza meg, a táplálékínség pedig komoly szelekciós nyomást fejt ki. Egyértelművé vált a megfelelő táplálékforrás fontossága, ami számos kérdést és megoldandó feladatot tár a gazdálkodó elé- hiszen a táplálékpiramis kiegyensúlyozott felépítése, a benne szerepet kapó mechanizmusok megfelelő működése nem lehetséges sem az ember kártétele mellett, sem az ember aktív segítsége nélkül. Az antropogén változások odáig vezettek, hogy mára már szükséges fix ponttá vált a fajok ember általi fenntartása, boldogulásuk segítése és biztosítása, a populációk egységének és működési feltételeinek megalapozása.

Az elmúlt időszakban számos olyan tanulmány született, ami az agrotechnikák, mezőgazdasági- és talajművelési módszerek madárfaunára gyakorolt hatásait igyekezett feltárni. Ezekből a kutatásokból megtudtuk, hogy a talajkímélő művelési mód kedvező hatással van a kistestű énekesmadarakra. A forgatás hiányának és a több szerves anyagnak köszönhetően a földigiliszták száma is növekszik, ami többféle fajt vonz a területre. A vetésváltás is rendkívül fontos madaraink számára: a tavaszi vetésű növények előtt a téli tarló kiváló táplálékforrás, az őszi kalászosok és az évelők pedig nemcsak a talajélet számára hasznosak, hanem a madarak telelésében is fontos szerepet kapnak- hiszen jelentős szerepük van a pihenésben, éjszakázásban.

Hiába a számos természetközeli lehetőség: a mezőgazdasági termelés a mai napig megszámlálhatatlan mennyiségben ontja magából a vegyszerhasználatot, aminek egyik súlyos következménye az is, hogy a kártevők egyre több szerrel szemben válnak rezisztensé. Ezért a madarak növényvédelemben betöltött szerepe a technológiai fejlődéstől függetlenül (vagy annak ellenére) ma is rendkívül fontos. A gazdálkodók tehát rá vannak utalva a madárközösségek munkájára, ezért azok támogatása és segítése kulcsfontosságú feladatuk.

A fogoly a lucerna- és herekártevők, illetve a burgonyabogár ritkításában jeleskedik, a fácán a cserebogár, gabonapoloska, ormányos bogarak és répabarkó rettegett ellensége, a vetési varjú pedig a drótférgeket, pajorokat és lucernakártevőket vadássza le lelkesen- nem beszélve arról, hogy föld alatti tisztító munkájával a szántóföld kártevőinek egyik legsokoldalúbb ellensége. Örülni kell a seregélynek, mert a cserebogarak és szipolyok tizedelője, a fürj szinte minden termesztett takarmánynövény kártevőit és a gyommagvakat is elfogyasztja, a búbosbanka a lótetűt üldözi, a szalakóta étlapján pedig sáskák, szöcskék, tücskök szerepelnek.

És igen: a felsoroltak között akadnak olyanok, akiket gőzerővel igyekszünk távol tartani területünktől, mert az elmúlt években nem hallottunk mást, csak azt: mennyi termést megesznek előlünk. Erről is szól a kooperációs szemlélet: számtalan olyan tévhitnek a megcáfolásáról, ami alapként szolgált madaraink negatív megítéléséhez. Mert a tény az tény: a megfelelő emberi hozzáállással és a helyes gyakorlatok alkalmazásával tökéletesen meg tudjuk teremteni az egyensúlyt ember és környezete között- ehhez mindösszesen újra kell alkotnunk a világról alkotott elképzeléseinket és téves információkra alapozott ismereteinket.

A madarak és az emberi világ kapcsolata ezer szálon összefonódik, a gazdálkodó együtt él és dolgozik a terület madárközösségével. A mezőgazdasági munka sikere, a termés mennyisége és minősége, a termelés fenntarthatósága számos formában függ a területen serénykedő madárfajoktól, ezért a gazdálkodó jól meghatározott érdeke, hogy segítse boldogulásukat.

Madaraink az emberi értelmezés kontextusában nem tehetnek lépéseket élőhelyeik megőrzéséért, és nem tudnak dolgozni az éghajlatváltozás veszélyének elhárításán, a környezetvédelmi problémák megoldásán. Nem tudnak kialakítani maguknak egy olyan biztos helyet, ahol zavartalanul pihenhetnek vagy szaporodhatnak- és mindezt az egyre fokozódó, egyre intenzívebben a természetbe törő emberi jelenlétnek köszönhetik. Ezért is kötelességünk rendszerben, az összefüggések ismeretében szemlélni őket, és mindent megtenni azért, hogy populációjuk a maga természetességében, sokszínűségében és kiegyensúlyozottságában maradhasson fenn.

A gazdálkodók azzal, hogy a megfelelő termelői szemlélettel és gyakorlattal segítik a környezet egészségének és egyensúlyának megőrzését, egyben ahhoz is hozzájárulnak, hogy a termelési területen élő madarak ökoszisztéma szolgáltatásai sokkal hatékonyabban és eredményesebben érvényesülhessenek a területen.

Ezt a mindkét fél számára előnyös kapcsolatot nevezzük win-win felállásnak- és ez a kölcsönös hasznon alapuló szemlélet képezi a madár-ember kooperációs rendszer alapgondolatát. Egy olyan megváltozott szemléletmódú termelési gyakorlat kialakításának szándékát, ami ötvözi az ember genetikailag adott természetes tudását és cselekvésrendszerét a modern tudományok eredményeivel és irányvonalaival, és aminek középpontjában a természetes környezet és emberi tömeg együttműködése áll.